Az ókori világ hét csodájának egyike – Nagy Sándor városa, Alexandria

Alexandria, Fotó: Mayer Jácint

A ma Egyiptomhoz tartozó hatalmas metropolisz alapját Nagy Sándor parancsára Dinokratész tervezte meg, aki a Földközi-tenger és a Mareótisz-tó közötti keskeny földnyelven álmodta meg a makedón királyról elnevezett várost. Jellegzetessége a tudatos településszerkesztésben rejlett, szabályos, egymást derékszögben metsző utcákkal, valamint abban, hogy dél felől a nílusi, északról a tengeri hajóknak egyaránt volt kikötője a városban. Az egykor jelentős város, amelynek építészeti remekműveiről oly szívesen emlékeztek meg az utazók, ma már alig emlékeztet az ókori állapotára.

A Qaitbay-erőd, Fotó: Mayer Jácint

Plutarkhosz szerint Nagy Sándor egy álomtól és Homérosz egyik verssorától vezettetve választotta ki Alexandria városának helyéül Pharosz szigetét és a vele szemben elterülő széles öblöt.

“Van bizonyos sziget ott, a zajongó tengeri árban, szemben Egyiptommal – Pharosz, ez neve annak a földnek.”(Odüsszeia 4. 354-355.)

A várost időszámításunk előtt 331-ben alapították és időszámításunk szerint 641-ig Egyiptom fővárosa, a világ legnagyobb városa, a tudomány fellegvára volt. Napjainkban úgy tartják, Alexandria Egyiptom legeurópaibb városa, melyet az arab kultúra a legkevésbé befolyásol.

Az alexandriai világítótorony helye napjainkban, Fotó: Mayer J.

A mai embernek a város nevét meghallva két dolog szokott általában eszébe jutni: az ókori világ hét csodája közt számon tartott világítótorony és világ akkori legnagyobb könyvtára.

Az erőd folyosói, Fotó: Mayer Jácint

A hét csoda közül mindössze kettőnek az élete kézzelfogható igazán napjainkban is: a még mindig álló gízai piramisokon túl, a szintén Egyiptom északi részén, Alexandria területén található pharoszi Qaitbay-erőd tanúskodik az egykori világítótoronyról. Az alexandriai kikötő biztonságosabb elérését biztosító világítótorony építése a neves görög építész, a knidoszi Szósztratosz tervei alapján I. Ptolemaiosz fáraó idején kezdődött el, és fia, II. Ptolemaiosz uralma alatt fejeződött be, Kr. e. 280-270 körül. Az ókori források alapján a világítótorony biztos, hogy 100 méternél magasabb volt, amivel az ókori világ második legmagasabb építménye lehetett. A leírások szerint a legszélesebb, négyszögletes alsó részre egy nyolcszögletű, keskenyebb test épült, majd erre egy kör alapú legfelső szakasz. Az épületrészeket körkörösen futó rámpa kötötte össze, amelyen felhordhatták a tüzelőanyagot, amely a folyamatos világítást biztosította.

A színház a Kom el-Dikka területén, Fotó: Mayer Jácint

A torony fontosságát az ókorban jelzi az is, hogy a képe szerepelt a római pénzérméken, ahogyan manapság is szokás a forgalomban levő bankjegyeket, érméket híres épületekkel, személyek arcképével díszíteni. Állapotát több földrengés rontotta le, melyből az utolsó a 14. században már végzetes volt, és nagy részét a tenger nyelte el. 1480-ban az egyiptomi mameluk szultán, Qaitbay erődöt építtetett a világítótorony helyére, a torony megmaradt köveit és márványait is felhasználva. A hullámokba dőlt részekre 1994-ben találtak rá a tengeri búvárok a kikötő területén. A világítótoronyról a legtöbb információt egy arab utazó, Abou-Haggag Al-Andaloussi hagyta az utókorra, segítséget nyújtva a modern régészeknek az épület rekonstrukciójában. Az jogutódnak számító erőd többszöri harcok és átépítés után ma is várja látogatókat, és közkedvelt filmforgatási helyszínnek is számít.

A város híres római emlékei közt közismert a Pompeius oszlopaként elhíresült emlékmű, melyet Diocletianus császár tiszteletére emeltek a valóságban. Lábánál áll Szerapeum temploma híres könyvtárával és tekercsgyűjteményével.

Oszlopcsarnok és fürdő (Kom el-Dikka), Fotó: Mayer Jácint

Nem messze innen található egy másik jelentős római régészeti park, Alexandria korabeli meghatározó polgári központja, a fürdőkomplexummal, előadótermekkel és színházzal is rendelkező Kom el-Dikka, mely nagy mennyiségű régészeti bizonyítékot szolgáltat a római Egyiptom városi életéről, beleértve a korabeli villákat, mozaikjaikat, és római közműveket.

A Kom el-Shoqafa-kazamata lépcsőháza, Fotó: Mayer Jácint

A város középkori csodái közé számít a Kom el-Shoqafa-katakomba. A mélységbe egy hatoszlopos központi tengellyel rendelkező csigalépcső vezet, és három szintből épül fel. A legalsó szint ma is a talajvíz alatt található, így nem megközelíthető. A zegzugos katakombák jól bejárhatóak, sok az érdekes, egyedi díszítés, amiknek megtekintése rendkívül érdekes élmény. A nekropolisz alexandriai sírokból, szobrokból és a fáraói temetkezési kultusz régészeti tárgyaiból áll, hellenisztikus és kora császárkori római hatásokkal.

Díszes sírok a Kom el-Shoqafa-kazamatában, Fotó: Mayer J.

Alexandriáról leginkább az ókor mindent gyűjtő, mindent felölelő könyvtár juthat az eszünkbe. I. Ptolemaiosz fáraó alapította, aki fontos feladatának tekintette, hogy a tudósoknak otthont adjon, és kutatásaikat, tanulmányaikat is elősegítse. Az az eszme vezérelte, hogy legyen egy hely az akkor ismert világban, ahol a fellelhető valamennyi irodalmi és tudományos könyv megtalálható és évszázadok munkájával sikerült szinte mindig a legjobb szövegmagyarázókat, filológusokat, könyvtárosokat odagyűjteni. Növekedése III. Ptolemaiosz uralkodásának idején volt a legjelentősebb, amikor minden beérkező hajót át kellett kutatni és minden ott talált könyvről másolatot kellett készíteni a könyvtár számára. A Krisztus utáni évszázadokban folyamatos sérüléseket szenved a háborúk miatt, de pusztulásának pontos időpontja nem ismert, mint ahogy a helyéről is viták folynak a mai napig.

Érdemes elolvasniAz ókori világ csodája, melyet elbontottak és 180 méterrel arrébb építettek újra– az egyiptomi Abu Szimbel

A város az északról és délről határolt vízfelületnek köszönhetően nem igazán tud terjeszkedni, viszont a népességrobbanás erre nincs tekintettel. A tömegközlekedés komoly kihívások elé állítja a jövő vezetőit Egyiptomban. A 20. század folyamán több hullámban magyarok is részt vettek az egyiptomi vasútfejlesztésében, így a Horthy-kortól a szocializmus későbbi időszakáig szállított a magyar ipar vasúti járműveket, szerelvényeket, villamosokat az ország részére. Ha egy átlagos helyi esetleg nem is tudná hazánkat a térképen elhelyezni, a „magari”, azaz „magyar” fogalmat biztosan ismeri, és az akkori fejlett vasút megjelöléseként a mai napig használatos, pozitív fogalom.